Molnár Ágnes - esküvőfotóst alakít

Nem, a fenti képen nem engem látsz. 🙂

Szerencsés vagyok.
Sőt! Sokszorosan szerencsés vagyok, hiszen bármely munkámat említem, mindet imádom. Rádiós műsorvezető vagyok (Győr Plusz Rádió) gyerekkorom óta. Imádom. Dj. is vagyok, ebbe is elég korán belekóstoltam. Még magnókazettával kezdtem, aztán volt bakelit és persze a digitális korszak. Ha kicsit hosszabb ideig nem “zenélek”, bizseregni kezdenek az ujjaim. És persze fotográfus is vagyok – fanatikusan, törekvően, szerelmesen. Az esküvőfotózás mellett gyakran készítek képeket koncerteken vagy más eseményeken, szoktam ételeket fotózni éttermeknek, Lengyel Józsi barátom tortakölteményeit külön megemlítem (Torta és Karamell szalon) és még tudnám sorolni, de jelen esetben a Győri Nemzeti Színházat kell kiemelnem.
Színházban fotózni nagyon izgalmas és egyike a legnagyobb fotós kihívásoknak. Ha most elkezdeném ecsetelni, hogy miért; akkor ez a bejegyzés mindenről szólna, csak az Édes életekről nem. Na de mit is írjak a darabról??? – jó. Csudajó. Szerintem filmre, zenére és színdarabra is igaz, hogy vagy szórakoztatnia kell, vagy mondania valamit, ami megfog.
Van, hogy az ember egyszerűen csak ki akar kapcsolódni egy kicsit, és erre tökéletes ez a darab. Folyamatosan fenntartja a néző érdeklődését, a vége felé egyre jobban összeáll a kép, beérnek a poénok és persze mindenki beleszőheti képzeletben egy kicsit a saját életét is. A színészek pont annyit játszanak, amennyit kell – nézőként úgy gondolom, hogy ez elég nagy dicséret. Ha tehetitek, nézzétek meg! Hogy sokat ne áruljak el előre: a darab egy esküvőn játszódik. Ifjú párral, násznéppel, vőféllyel és persze esküvői fotóssal. 🙂

Azzal kezdtem, hogy szerencsés vagyok. A Győri Nemzeti Színháznak már több éve fotózhatom az előadásait. A képeimből gyakran készül magas minőségű, nyomdai műsorfüzet, de a színház web és facebook oldalára is felkerül egy-egy csokorra való válogatás. Az Édes életek főpróbáján készült képeimet ezúttal én is felteszem a weboldalamra – eddig általában csak facebookomra tettem. Sőt! Most egy sokkal bővebb képsorozatot láthattok itt – gondolva azokra, akik imádják a színházat és nem tudnak betelni a képekkel, és persze azoknak is szeretnék kedveskedni, akik a színpadon, vagy a kulisszák mögött a mi szórakoztatásunkon dolgoznak.

 

 

Gergő, Luca egykori pártfogója, a Bittner G. hajó bérlője                                           CSANKÓ ZOLTÁN

Zsófi, Misi pincér barátnője, idegenvezető                                                                       MENCZEL ANDREA

Luca, Laci felesége, ügyésznő                                                                                                 MÓZES ANITA

Laci, Luca férje, egykori író                                                                                                      BRÓDY NORBERT

Miki, Laci öccse és tanúja, orvos                                                                                            PÖRNECZI ATTILA

Anna, Miki barátnője, nővérke                                                                                              KISS TÜNDE

Dávid, Luca kamaszkori szerelme                                                                                          JÁRAI MÁTÉ

Gabriella, Luca tanúja, Luca és Laci volt szeretője, tanár                                              AGÓCS JUDIT

Bözsi, Luca anyja, nyugdíjas, egykori kamionsofőr                                                        BENDE ILDIKÓ

Jázmin, Luca húga, tetováló                                                                                                    SZINA KINGA

Mira, Gabriella terhes lánya, gimnazista                                                                             NAGY JOHANNA

Ervin, Gabriella vőlegénye, hangmérnök                                                                           MOLNÁR ERIK

Misi, Zsófi barátja, pincér                                                                                                         KLINGA PÉTER

Rügyes, Laci barátja, taxis, egykori színházi rendező                                                    RUPNIK KÁROLY

Erika, Rügyes barátnője, fotós                                                                                               MOLNÁR ÁGNES

Celeb, énekes                                                                                                                               VASTAG TAMÁS

Vőfély, civilben természetgyógyász                                                                                     VINCZE GÁBOR PÉTER

Kálmán, hajléktalan, egykor tanár, Laci régi ismerőse                                                  JÁGER ANDRÁS

Pap, Luca egykori hittantanára                                                                                               MOHÁCSI ATTILA

Bittner, a hajó tulajdonosa                                                                                                      VENCZEL-KOVÁCS ZOLTÁN

 

Közreműködik a kijelölt énekkar

FARKAS NIKOLETT, FORRÓ ATTILA, PINTÉR LÁSZLÓ, PUSZTAI ERVIN

és a kijelölt női tánckar

CSEKE ÁGNES, FRANK SZABINA, SZITÁS REGINA, TÓTH ESZTER

 

Díszlettervező                                                                BÁTONYI GYÖRGY

Jelmeztervező                                                                GYŐRI GABI

Súgó                                                                                    JAKAB ANITA

Ügyelő                                                                               KARÁCSONY ANGÉLA

Koreográfus                                                                    FEKETE MIKLÓS

Rendezőasszisztens                                                     HEGEDŰS ILDIKÓ

 

Rendező                                                                           FORGÁCS PÉTER

Mentés