Szeretem visszanézni a régebbi képeimet. Több oka is van: leginkább arra vagyok kíváncsi, érzem-e magamban a fejlődést. Ha szörnyülködve nézek vissza egy képsorozatot – amiről anno azt hittem, hogy jól sikerült -, az azt is jelenti számomra, hogy közben sikerült feljebb lépnem. Azt gondolom, addig érdemes fotózni, amíg az ember jobb akar lenni a tegnapi énjénél.
A másik ok, amiért jó visszanézni a régi képeket, az az egyszerű nosztalgia. Jelen esetben ezért osztok meg egy 2018-as (lassan 10 éves) képsorozatot.
Tisztán emlékszem, mennyire be voltam zsongva. Győrből elindultam Budapestre a Győri Filharmónikus Zenekart fotózni. Pedig átmehettem volna a szomszédba is (a nem győriek kedvéért: a zenekar székhelye Győrött a Richter teremben van és én is Győrben élek) lefotózni a társulatot, de valahogy a MÜPA különlegesebb helyszín volt számomra – egyszerűen azért, mert előtte még sosem fotóztam ott.
Előadás alatt fotózni nem egyszerű. A legkevésbé sem szeretném zavarni a nézőket, ugyanakkor szeretnék jó képeket készíteni. És amikor ilyen szintű teltház van, akkor a fotós mozgása is korlátozott. Jelen esetben a karzaton kaptam egy széket (jó, a szünetben átmehettem a másik oldalra, egy másik székre). “Sándor! Ide leülsz, nem mozdulsz, nem hangoskodsz” – adtam ki magamnak a parancsot.
A lehetőség, hogy a Győri Filharmonikus Zenekart és Ránki Dezső zongoraművészt fotózhattam a magyar kultúra fellegvárában – igazán megtisztelő volt. A felkérést Sipőcz Katától, a MÜPA munkatársától kaptam és remélem, ez a visszaemlékezés számára is egyet jelent egy vastagon szedett köszönömmel. 🙂
Az előadás fantasztikus volt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a GYFZ a világ egyik legjobb filharmónikus zenekara. Ránki Dezső művész úr pedig tovább emelte vendégjátékával az est fényét.
Mielőtt mutatnék több fotót, jövök a technikai részletekkel (ez valószínűleg csak a fotós kollégákat érdekli): Ekkor még kizárólag DSLR vázakkal dolgoztam. Két Nikon D750 és egy D500 lapult a táskámban – a fotózás során jól “bebugyoláltam” a vázakat, hogy a tükörfelcsapás hangja kevésbé legyen zavaró. Optikák terén leginkább az ultranagylátó 12-24-re és a telékre támaszkodtam. Ekkor már megvolt a 200mm f2-es fényerejű aknavető és a fresnel lencsés 300mm f4. Voltak nálam további fixek is, de azokkal talán 1-2 kép készült.
A képsorozatból egy szűkebb válogatást itt láthattok.
